Paprika ültetése és fajtái

Paprika termesztése és fajtái

A zöldségeskertekben a paradicsom mellett még a paprika az, ami szinte biztosan megtalálható, hiszen a paprika az egyik alap élelmiszerünk sokrétű felhasználási lehetősége miatt. A kiváló íze mellett még az egészségünkre is jó hatással van, hiszen rengeteg vitamint és ásványi anyagot tartalmaz, többek között káliumot, magnéziumot, kalciumot, vasat, béta-karotint, B-és E-vitamint, nem beszélve a jelentős mértékű C-vitaminról. A paprika termesztése szerencsére nem nehéz, összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat, ültetésétől a gondozásán át egészen a sok fajtájáig! A paprika ültetése palántázással kezdődik.

A magokat a szabadföldbe még nem ültethetjük el márciusban, ezért lakásunkban kell elkezdenünk a palántanevelést. Természetesen később, májusban vásárolhatunk már felnevelt palántákat is a helyi piacon, de érdemes házunkban felnevelnünk őket, hiszen az sokkal költséghatékonyabb, illetve sokkal több fajta közül választhatunk! Vásároljuk meg a kiszemelt paprikafajták magjait, s vessük el őket tenyészedényekbe, majd házunkban a melegben neveljük fel őket. A felnevelt palántáinkat kb. 4-5 hetes korukban ültethetjük ki a kertünkbe.

Paprika ültetése

Márciusban tálcánkba rakjunk tápanyagban gazdag földet, s a magokat 1-2 centiméteres mélységben vessük el. Óvatosan locsoljuk meg, hogy a magok ne mosódjanak ki. Az öntözés után a páratartalom megőrzése miatt pl. fóliával fedjük le és rakjuk meleg helyre őket. A földet rendszeresen ellenőrizzük, s locsoljuk, a fóliát ne felejtsük el visszahelyezni.
Amint a magok kicsíráztak, rakjuk őket az ablakba, hogy elegendő napfényt biztosítsunk számukra. A locsolásról továbbra se feledkezzünk meg, de a fóliát már nem kell visszahelyezni rájuk, nehogy bepenészedjenek. Ha már sokat nőttek, nedvesítsük be a földjüket, majd óvatosan, egyesével kiemelve őket rakjuk palántanevelő cserepekbe, vagy négy-öt hetes korukban május végén, június elején ültessük ki kertünkbe.

Érdemes kiültetés előtt néhány héttel elkezdeni szoktatni őket a kinti időjáráshoz, ezért amikor a kültéri hőmérséklet 10 fok fölé emelkedik, néhány órára rakjuk ki őket a napfényre, védett helyre.

AJÁNLOTT:  Paradicsom termesztése és fajtái

A paprika tápanyagban gazdag talajokat kedveli, ezért frissen trágyázott földbe érdemes kiültetnünk.

Paprika gondozása

Vízigénye magas, de egyenletesen, mértékletesen kell öntöznünk, hiszen a kevés, de a sok víz is árthat neki. Rendszeresen gyomláljuk, s figyeljünk a lehetséges betegségek első jeleire, hiszen a paprikát sajnos számos vírusos, gombás betegség, illetve állati kártevő károsíthatja. A betegségek tüneteiről, megelőzéseiről és védekezéseiről az alábbi cikkben olvashatsz: A paprika betegségei

Fajtái

Albaregia: Folytonos növekedésű, bőtermő, egyik legnagyobb bogyójú szabadföldi fajta. Lombozata terebélyes, a bokor szilárd ágrendszerű. Felálló termése enyhén bordás, fehér színű, édes ízű. Súlya 90-100 g átlagtömegű, elsősorban tölteni való paprika.

Fehérözön: Determinált növekedésű, hajtatásra és szabadföldi termesztésre alkalmas fajta. Felálló termése sárgásfehér színű, édes ízű, kúp alakú. Tölteni való bogyója 80-90 g átlagtömegű. Fényhiányra nem érzékeny, dohánymozaik vírusra rezisztens.

Soroksári: Hosszú tenyészidejű, erőteljes növekedésű fajta. Bogyója 90-100 g átlagtömegű, szabadföldi termesztésre.

Táltos: Folytonos növekedésű, kései hajtatásra és helyrevetésre is alkalmas, nagyon jó stressztűrő. Termése csüngő, 10-12 cm hosszú, 110-120 g tömegű, vastaghúsú, sárgásfehér, kúp alakú, tompa végű. Igen tetszetős és édes ízű.

Dariana: Középkorai, szabadföldi, zöldes-sárga színű, édes termésű fajta.

Tizenegyes: Determinált növekedésű, bőtermő fajta. Gyors fejlődésű, hajtatásban és szabadföldön (helyre vetéssel) egyaránt termeszthető. Csüngő termése fehér színű, édes ízű, kúp alakú. Tölteni való bogyója 80-60 g átlagsúlyú. Sötétzöld lombja a dohánymozaik vírus közönséges törzseivel szemben ellenálló.

Édesalma: Szabadföldi termesztésre alkalmas, folytonnövő fajta. Bogyója édes ízű, vastag húsú, 55-60 g átlagtömegű. Savanyításra és friss fogyasztásra is alkalmas. Vastaghúsú és édes ízű.

AJÁNLOTT:  Rajnai fürtös uborka termesztése

Amy: Szabadföldi termesztésre alkalmas, folytonnövő fajta. Bogyója édes ízű, vastag húsú, 55-60 g átlagtömegű. Savanyításra és friss fogyasztásra is alkalmas. Vastaghúsú és édes ízű.

Palóc F1: Folytonnövő, termése csüngő, sima fényes, halványzöld színű, érett állapotban piros. Bogyója nagy, 17-24 cm hosszú, 3,5-4,5 cm vállszélességű, tömege 80 g. Az év bármely szakaszában jól hajtatható. Nagyon korai, hegyes és csípős hibrid.

Csángó F1: Folytonnövő, termése zöldből pirosra érik, csüngő állású, lapított, tömege 120-140 g, vastaghúsú, édes, nagyon jó ízű. Hajtatásra és szabadföldi termesztésre alkalmas, jó stressz tűrő képességű, bőtermő. Kiváló zamata sütve érvényesül a legjobban. Kápia típusú hibrid, sütve kiváló!

California piros: Nagytestű és vastag piros húsú. Folytonnövő, hosszú tenyészidejű, nagytestű, vastaghúsú paprika. Blocky típusú bogyói sötétzöldből pirosba érők, 90-110 g átlagtömegűek. Szabadföldi termesztésre és hajtatásra ajánlott.

Forrás: Pixabay.com, Kertimag.com